Mielőtt belemennék a részletekbe, egy fontos megjegyzést muszáj megtennem: bár nem vagyok elvakult Izrael-párti (legalábbis ismerek nálam sokkal elvakultabbakat, akikkel legalább annyi vitám van, mint az elvakult Izrael-ellenesekkel), tisztában vagyok vele, hogy Izrael számomra többet jelent, mint egyet a sok ország közül a térképen. Igyekszem objektív lenni, amikor Izraelről vagy az izraeli kormány lépéseinek megítéléséről van szó, de tudom, hogy sokak számára még így is elfogultnak tűnök vagy talán az is vagyok. Mindenesetre az én véleményem az általam ismert információk alapján az, amit itt leírtam. Örülök, ha érkeznek kommentek, annak is, ha vita van, de mindenkit kérek, hogy őrízze meg hidegvérét.
Miklósi Gábornak teljesen igaza van: aki ebben a pillanatban fekete-fehéren látja a dolgokat, az vagy teljesen hibbant, vagy mélyen elkötelezett valamelyik oldalon.
A blokád
A 2007-es választások során Gázában a Hamasz került hatalomra. A Fatahhoz tartozó tisztviselőket, milicistákat erőszakkal eltávolították, a néhány ezer fős keresztény közösség több tagját lemészárolták, könyvtárukat felrobbantották. A polgárháború szélére sodródott területet válaszul Egyiptom és Izrael közösen blokád alá vonta - ez a blokád van érvényben a mai napig. (Illetve friss hír, Egyiptom ideigelenesen megnyitotta a rafahi átkelőt.) A határon csak és kizárólag ellenőrzött segélyszállítmányok juthatnak át, semmi más nem. Egyiptom földalatti acélkerítést épít egy ideje a határ mentén, hogy a fegyvercsempészésre használt alagutak újjáépítését megakadályozza. A blokád és a gázai háború eredményeként a területen élő több, mint 1 millió ember rettenetesen nehéz körülmények között él. Egyiptom és Izrael is többször kijelentette, hogy amint a Palesztin Hatóság visszaszerzi az ellenőrzést a terület felett, feloldják a blokádot.
A blokád ellen több ország és szervezet tiltakozott az elmúlt években, ez alatt az idő alatt az FGM többször is megpróbálta "áttörni" a blokádot. Ez néhány alkalommal sikerült is, mert az izraeli hatóságok jobbnak látták, ha nem élezik ki a helyzetet az akkor még szoros szövetséges Törökországban bejegyzett IHH által gründolt szervezettel. Azóta viszont sok dolog megváltozott, nemcsak az izraeli-török kapcsolatok. Izrael ezúttal világossá tette: semmilyen körülmények között nem fogja engedélyezni semmilyen hajó átjutását a blokádon.
A blokád létrehozásának jogi hátteréről a San Remói egyezmény rendelkezik - angolul elérhető itt.
Ennek 98. §-a a következőt mondja: "Merchant vessels believed on reasonable grounds to be breaching a blockade may be captured. Merchant vessels which, after prior warning, clearly resist capture may be attacked."
Ennek a későbbiekben fontos szerepe lesz.
A Free Gaza Movement és (szerintem) valódi célja
A szervezet deklaráltan ürügyként használja fel a humanitárius segélyek eljuttatását arra a célra, hogy áttörje a blokádot (ld erről Berlin vonatkozó nyilatkozatait többek közt a BBC-n). Természetesen minden politikai és katonai döntést lehet kritizálni, támadni, elutasítani és ehhez megfelelő eszközöket is igénybe lehet venni a döntés megváltoztatása érdekében. Azt azonban látni kell, hogy itt egy távolról sem pártatlan szervezet ürügyként összekalapozott segélyszállítmányáról van szó. Nem véletlen, hogy egyetlen pártatlan nemzetközi szervezet sem próbálkozott soha semmi ilyesmivel.
A FGM alapvetően nem humanitárius, hanem politikai céljairól friss és egyértelmű bizonyítékok is vannak.
(És egy Al-Jazeera videó, angol felirattal, aminek különösen a végén lehet megdöbbenni. A Khaybar Khaybar skandálás egy kis falu nevét jelenti, ahol a VII. században zsidókat mészároltak le a muzulmánok. )
Egyrészt az izraeli hatóságok az incidenst napokkal, hetekkel megelőzően közölték, hogy nem fogják átengedni a blokádon a hajókat - ehhez a már hivatkozott egyezmény értelmében egyébként minden joguk meg is van. Felajánlották azonban, hogy Ashdodban fogadják a hajókat, az összes aktivista részvételével pedig eljuttatják átvizsgálás után az engedélyezett termékeket egy semleges szervezet (ENSZ/Vöröskereszt) járművein Gázába. Amennyiben a cél a segélyek célbajuttatása lett volna, minden bizonnyal élnek a lehetőséggel a szervezők. Az incidens közvetlen előzményeként az izraeli hadsereg ismét felajánlotta ezt a lehetőséget, amit kategorikusan elutasított az FGM.
[Gilad Shalit a Hamasz egyik poszterén]És a mai nap híre, hogy az események ellenére újabb két hajót indított útnak Gázába az FGM.
Csak egy percre tekintsünk el a konkrét felektől: normális dolognak tartod, hogy ilyen előzmények után, a már linkelt-hivatkozott nemzetközi egyezmény fényében újabb "humanitárius flotta" induljon útnak, előre kijelentve, hogy semmi esetre sem fogja rakományát más kikötőben kirakodni és szárazföldön, átvizsgálás után eljuttatni a célállomásra? Ez mutatja a legjobban, hogy itt nem humanitárius akcióról és nem "segélyaktivistákról" van szó. Hanem akkor kikről? Erről szól a következő rész.
Van itt két másik (elsőre talán nüansznyinak tűnő) dolog is az FGM-mel és az akcióval kapcsolatban, amit érdemes ismernünk.
Izrael hivatalosan terrorszervezetnek tekinti a Hamaszt. Lehet arról vitatkozni, hogy az-e (szerintem igen), de ez a helyzet jogi megítélésén semmit sem változtat. Az FGM és a mögötte álló szervezetek egy jó része más módokon (is) támogatja a Hamaszt, jogi értelemben tehát itt nem egy szimpla szervezet próbálja meg a blokádot áttörni, hanem a blokád alá vont szövetségese.
Az IHH (Insani Yardim Vakfi, nagyjából Nemzetközi Humanitárius Segélyszervezet) az egyik alapítója és egyik legjelentősebb részvevője a FGM-nek. A szervezetet a CIA 1996-ban hozta először összefüggésbe szélsőséges iszlamista- / iszlamista terrorszervezetekkel. Izrael két éve tartja nyilván terrorszervezetként az IHH-t, mivel közvetett és közvetlen módon is támogatja a Hamaszt - amit az IHH nem is tagad, sőt.
Bülent Yildirim, a szervezet elnöke előszeretettel mutatkozik ismert emberekkel.
Itt például Ismail Haniyével (jobbra), Gáza de facto vezetőjével mosolyog:
A másik kérdés, hogy vajon mit kerestek mindenféle fegyverek (képek itt) illetve emberélet kioltására alkalmas egyéb eszközök a segélyszállítmányt kísérő személyhajón, amit ugyebár előzetesen átvizsgáltak a török hatóságok.
Állításom az, hogy ha a FGM valóban a gázai övezetben élő emberek életének jobbítását tartotta volna fontosnak, akkor 1: nem médiahisztit generál, hanem minden erejét arra fordítja, hogy minél több adományt gyűjtsön össze, 2: elfogadja az izraeli hatóságok javaslatát és kiköt Ashdodban, ahonnan átvizsgálás után nemzetközi szervezetek zászlaja alatt az aktivisták elkísérhették volna a humanitárius szállítmányt, 3: az építőanyagok nem tartoznak a szűken értelmezett humanitárius segély kategóriájába, az izraeli hatóságok pedig nem engedélyezik ezek bevitelét Gázába. Ennek az az oka, hogy a Hamasz a korábban bejuttatott építőanyagokból nem lakóházakat, iskolákat, kórházakat épített, hanem saját védelmi rendszerét erősítette. Amennyiben a FGM építőanyaggal is szeretné segíteni a civil lakosságot, felajánlhatta volna, hogy azokat egy mindkét fél által elfogadott nemzetközi szervezetnek adják át, akik ellenőrzik annak felhasználását.
A FGM azonban, valódi céljából következően semmilyen együttműködési hajlandóságot nem mutatott eddigi tevékenysége alapján Izraellel. Politikai szervezet ezt természetesen nyugodt szívvel megteheti, de egy magát segélyszervezetnek nevező társaságtól ez megdöbbentő.
Bár nem értek vele egyet, de teljesen rendben van, hogy egyesek elutasítják a blokádot és a dologról ennyi a vélményük - értsd ezalatt, hogy nem mondják meg, hogyan lehetne megakadályozni másképpen a Hamasz fegyverkezését. Az azonban szerintem nincs rendben, hogy egy politikai(-katonai) akciót humanitárius misszióként próbálnak beállítani, majd amikor a kalkulálható harc lezajlik, hirtelen átvedlenek ismét ártatlan segélyaktivistákká.
Izrael válasza
Izrael úgy döntött, hogy néhány korábbi kivétellel szemben a konvojt nem engedi kikötni Gázában. Ebben sok minden közrejátszhatott, a korábban lefülelt segélyszállítmányként álcázott fegyverszállítmányoktól kezdve a fent leírtakig.
A Haaretz több cikkében is arról írt, hogy a döntés legitimitása erősen megkérdőjelezhető: az akcióról, pontosabban az egész ügy kezeléséről nem született hivatalos kormánydöntés, azt az ún. belső hetek, a legfontosabb 5 miniszter, a miniszterelnök és egy tárca nélküli miniszter hozta meg. Ez jogi szempontból kényes és fontos kérdés, nyilván a lefolytatandó vizsgálat erre is részletesen ki fog térni. Amennyiben az derül ki, hogy felhatalmazás nélkül adtak parancsot az akcióra, az akár az egész kormány bukását is eredményezheti.
Izrael nehéz helyzetben van a Hamasz hatalomátvétele óta. Egyfelől szembe kell néznie egy mindenre elszánt és magának mindent megengedő terrorszervezettel, az Irán által támogatott Hamasszal, másrészt nem alkalmazhat bármilyen eszközt vele szemben, a túszul ejtett gázai lakosság szenvedésének minimalizálása érdekében.
Ennek szellemében engedi a mindenkori izraeli kormány a blokád kezdete óta a segélyszállítmányok rendszeres eljutását Gázába. Ezen a linken meg lehet tekinteni, hogy pontosan hány tonna és milyen összetételű segélyt juttatott el az IDF Gázába, heti lebontásban.
Hogy pontosan mi történt a hajó fedélzetén, ma még kétséget kizáróan nem tudható. A megjelentek szinte kivétel nélkül az IDF felvételei, amiket ugyan hitelesnek tekintek, de nyilván a történet egyik felét láthatjuk csak rajtuk. Izrael azt állítja, hogy katonáit akkor támadták meg, amikor megérkeztek a hajó fedélzetére - kétségtelenül látszik mindez a kiadott felvételeken. A kérdés az, hogy ki lőtt először: a kommandósok vagy a hajón utazók közül néhányan. A kettő között nemcsak jogi szempontból van óriási különbség. Ha ugyanis bebizonyosodik, hogy az aktivisták támadták meg a katonákat, Törökország roppant kényes helyzetbe kerül és az egész FGM lehúzhatja a rolót. Ha viszont az derül ki, hogy a katonák kezdtek lövöldözni a fegyvertelen aktivistákra, az nem pusztán a nyugati közvélemény mérhetetlen felháborodását, de az elmúlt másfél napban többször emlegetett esetleges harmadik Intifada kitörését is jelenti. Emellett Izraelen belül is hatalmas károkat okozhat ez a verzió, az IDF tekintélyét könnyen lenullázhatja.
Izraelnek tehát nagyon komoly és megkérdőjelezhetetlen vizsgálatot kell lefolytatni az incidenssel kapcsolatban, ugyanis kétség sem férhet a majdani megállapítások igazságához.
Felmerül a kérdés, hogy mit csinálhatott volna másként Izrael? A blokádról véleményt alkotni nagyon nehéz kérdés. Ha nincs blokád, akkor a Hamasz egyszerűbben fegyverkezik, mint a jelenlegi körülmények között, ugyanakkor nem lehet azzal vádolni Izraelt, hogy humanitárius katasztrófát idéz elő a civil lakosság körében. A blokád kétségtelenül nehezíti a Hamasz fegyverutánpótlását és az öngyilkos merénylők beszivárágását Izraelbe, ugyanakkor egyszerre sújtja a civil lakosságot és ennek köszönhetően radikalizálja az ott élőket. Amikor Izrael egyoldalúan kivonult Gázából, benne volt a pakliban, hogy eluralkodik a káosz. Nem tudom, hogy a döntésben mennyire játszott szerepet az, hogy Izrael elmondhassa: "Lám-lám, tessék, teljesítettük a kérést, kivonultunk, tessék országot építeni. Hja, hogy egyedül nem megy? Hogy Izraelbe kell átjárni dolgozni? Hogy továbbra is izraeli pénzből és segélyből kell fenntartani az infrastruktúrát? Miről is beszélünk akkor tulajdonképpen?" A helyzet ugyanis mára teljesen abszurddá vált: adott de facto három, vagy két és fél ország: Gáza, Izrael és a Nyugati part. Gázában a Hamasz az úr, Ciszjordániában pedig a Palesztin Hatóság. Utóbbi kettő viszonya árnyalatnyival jobb csak a mindennapokban, mint az izraeli-gázai. Kölcsönösen nem ismerik el egymás kormányát, Abbasznak pedig semmi befolyása nincs arra, hogy mi történik Gázában. Az izraeli politika ennek megfelelően azt az utat járja, hogy míg fenntartja a blokádot Gázával szemben és nem hajlandó tárgyalni a Hamasszal, addig teljesen legitim partnernek tekinti Abbaszt. Ha ezzel valamiféle tartós és működőképes békét sikerülne elérniük, a Hamasz feltehetőleg elvesztené befolyását, mert az egyszerű emberek élni és nem mártírhalált halni akarnak. A dolog azonban elég nehézkesen halad, a mostani incidens pedig nyilván nem segíti a rendezést. A helyzet azonban mégiscsak az, hogy egy szabad ország úgy dönt, hogy hermetikusan lezárja határát egy másik országgal, amelyet véleménye szerint terroristák irányítanak. Lehet kétségbevonni ennek emberiességét, hatékonyságát, lehet vitatni, hogy ez kinek és mennyire ártalmas, ugyanakkor tény: egyszerre számonkérni azt Izraelen, hogy nem hajlandó elimserni a palesztinok önrendelkezéshez és saját államhoz való jogát és azt, hogy az önálló, Izraellel háborút folytató Gázát nem támogatja, számomra teljesen elfogadhatatlan. Vagy egyik, vagy másik.
A helyzet adott volt hétfő hajnalban, a blokád érvényben volt és Izrael elszánta magát, hogy nem tesz kivételt. Ehhez az én olvasatomban minden joga meg is volt. Jogi és politikai értelemben szerintem ezzel jó döntést hozott Izrael. Ha ugyanis nem volt módja megakadályozni a hajó elindulását, nem volt módja diszkreditálni az FGM küldetését (mondjuk beépített ügynökök segítségével lebuktatni a felfegyverzett pacifistákat), meg kellett akadályoznia, hogy a blokádot áttörjék. Ha ugyanis egy, a fent említett szervezetek által szervezett szállítmány bejut Gázába az izraeliek meghátrálása okán, akkor ezzel precedenst teremtenek arra, hogy újabb és újabb hajók lépjenek be Gázába, senki által nem ismert rakománnyal a fedélzetükön.
Izrael választhatott volna azonban más módszert is a hajók feltartóztatására, olyat, amiben még a kockázata sincs meg annak, hogy a hajó utasai közül bárki is megsérüljön. Azzal, hogy nem így döntöttek, szerintem súlyos hibát követtek el. Túl azon, hogy 9 ember halálát okozta az akció, nagyon súlyos károkat okozott Izraelnek nyugati szövetségeseinek részben kényszerből is született kemény reakciója. Míg főleg 2000 előtt a nyugati közvélemény jelentős része kifejezetten szimpatizált Izraellel, az mára teljesen megfordult, ezen pedig nagyon sokat rontott a hétfő hajnali támadás. A döntéshozóknak pontosan tisztában kellett (volna) lenniük azzal, hogy ebben a helyzetben nagy eséllyel harc alakul ki a hajón, aminek kimenetele megjósolhatatlan. Bár mint fent leírtam, szerintem jogi értelemben Izrael helyesen járt el a hajók feltartóztatásával, annak módja politikai amatőrizmusról árulkodik.
A tehcnika segítségével leállíthatták volna anélkül a hajó motorját, hogy meg kellett volna szállniuk a fedélzetet. A híradások szerint ezt azért vetették el, mert el akarták kerülni, hogy a hajó a semmi közepén ragadva ácsorogjon, több száz utassal a fedélzetén.
Elállhatta volna a a haditengerészet a hajó útját, így átdobva a labdát az FGM részére - vagy megtámad egy izraeli hadihajót (értsd: nekimegy) vagy feladja törvénysértő küldetését.
Elképzelhető lett volna az is, hogy még a kikötőben szabotálják a hajó(k) indulását.
A sor sokáig folytatható, azonban Izrael úgy döntött, hogy megpróbálja megvizsgálni a hajó rakományát. A véres konfliktus ekkor robbant ki, ennél többet nem tudunk biztosan állítani.
Hogyan tovább?
A reakciók nagyjából a szokásos minta szerint működtek. Az arab országok egyből elítélték a támadást és azonnali szankciókat követeltek. Az ENSZ BT hosszas tanakodás után kiadott egy nesze-semmi-fogd-meg-jól szöveget, aminek nincs kötelező érvénye. Az Unió sürgősséggel összehívta a külügyminisztereket, szerintem mire az önálló Palesztin Állam a Transparency korrupciós listájának első harmadába kerül, addigra talán a határozat szövegének bevezetőjével kapcsolatban konszenzus közeli állapotba kerülnek. Az Egyesült Államok óvatosan reagált a történtekre, ahogy tette azt meglepő módon Anglia is.
Ami új, az a török kormány borzasztó felelőtlen és rettenetesen veszélyes viselkedése.
Törökország NATO-tagként bejelentette, hogy a következő segélyflottát a török haditengerészet hajói fogják elkísérni Gázába. Nem tudjuk, hogy ez üres fenyegetés-e, de képzeljük el egy pillanatra, hogy ugyanez a történet úgy játszódik le, hogy az egyébként papíron még ma is szövetséges Törökország és Izrael súlyos fegyveres konfliktusba kerül. Amennyiben a NATO nem segíti ki Törökországot kérésének ellenére (az 5. cikkely alapján ha egy tagországot támadás ér, a többi tagországnak segítséget kell nyújtania a megtámadott félnek), utóbbi fel is mondhatja tagságát. Ha kisegíti, akkor szintén súlyos helyzet áll elő, nem is szeretném tovább boncolgatni, csupán felhívni a figyelmet erre is.
Izraelben forrnak az indulatok, az elmúlt évek háborúi után az izraelieknek mérhetetlenül elege van a rosszul előkészített akciókból, a hibás katonai-politikai döntésekből, a nemzetközi dorgálásból. Könnyen lehet, hogy a vizsgálat eredményétől függetlenül súlyos kormányválság alakul ki, a következmények pedig nehezen láthatóak.
Én az esetek döntő részében elvetem a fegyveres megoldást, mert azt gondolom, hogy ezt csak ultima ratioként lehet használni. Látjuk, hogy bár meg lehet nyerni egy háborút, a vesztes félben azonban ez olyan mély sebeket hagy, amiket rettentően lassan lehet begyógyítani. A cél pedig ebben az esetben pont az volna, hogy ezeket a sebeket begyógyítva a két nép békésen tudjon egymás mellett élni.
Ha tudnám, hogy mi "a megoldás" a helyzetre, akkor valószínűleg nem Tbilisziben ücsörögnék. Mindenesetre más utat járnék, mint amit a jelenlegi izraeli kormány követ.
A soft power ezekben az esetekben szerintem ezerszer célravezetőbb, mint a puszta erő alkalmazása. Súlyos pénzeket kellene beleölnie az izraeli kormánynak abba, hogy Ciszjordániában jelentősen segítse az életminőség javulását. Nevezhetnék ezt akár jóvátételnek is, lényegtelen: az a fontos, hogy az ott élő átlagemberek hozzáállását megváltoztassa. Ha ugyanis Izrael a felnövekvő generációnak nem a katonákat jelenti, hanem az iskolát, a felújított utakat, a csatornázást, a játszótereket, a mozikat, a munkahelyeket, akkor a Hamasz-féle elmebajra nem lesz fogadókészség. Hosszútávon ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a jelenlegi ex-lex állapot fenntarthatatlan. Ahogy az sem elképzelhető, hogy Izrael valami szigetként lebegve függetleníti magát attól, ami Gázában vagy Ciszjordániában történik. Ezzel együtt viszont továbbra sem tehet engedményeket sem a Hamasznak, sem az őt támogató kormányoknak és szervezeteknek. Izraelnek, mint minden más szabad államnak ugyanis minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje saját és állampolgárai életét, értkeit. A Hamasz pedig továbbra is legfőbb céljaként deklarálja Izrael elpusztítását. Egy ilyen szervezettel és támogatóival vajon mi a csudáról lehetne tárgyalni?
A történet tehát természetesen rettenetesen összetett és még annál is zavarosabb. Három dolgot kellene viszont azonnal elkezdeni:
1. Leállítani az újabb hajók elindítását Gázába
2. Lecsillapítani a kedélyeket Izraelben és Törökországban
3. Megkezdeni az incidens körülményeinek pontos kivizsgálását. Izrael az elmúlt évtizedek során számtalanszor bizonyította be, hogy képes objektív és nagyon súlyos megállapításokat tartalmazó vizsgálatok lefolytatására. Olyan hivatalos dokumentumok születtek és váltak mindenki számára szabadon elérhetővé az elmúlt években, amik a nyugati világban is elképzelhetetlenek.
